Az előadóülés |
Előadók |
Helyszín |
Alfred Russel Wallace |
Wallace 200 előadóülés
Alfred Russel Wallace a 19. század egyik legjelentősebb természettudósa és felfedezője volt, aki meghatározó eredményeket ért el az evolúció és a biogeográfia területén. Leginkább a természetes szelekció útján történő evolúció elméletének független felfedezéséről ismert, amelyet nagyjából Charles Darwinnal egy időben fogalmazott meg. Wallace munkássága azonban lényegesen túlmutat azon, mintsem, hogy a „darwinizmus” megszületésének egy mellékszereplője lett volna. Felbecsülhetetlen értékű terepmunkát végzett az Amazonas vidékén és a Maláj-szigetvilágban, ahol több mint százezer példányt gyűjtött és olyan megfigyeléseket tett, amelyek kulcsszerepet játszottak a biogeográfia területének kialakulásában.
Wallace az evolúcióelmélet és a biogeográfia területén túl is rendkívül termékeny szerző és gondolkodó volt. Élete során több mint 500 tudományos közlemény és 22 könyv szerzője volt. Munkássága kiterjedt az ornitológia, az állati viselkedés területére, a természetvédelem egyik első fontos védnöke volt. Ő volt az első, aki tudományos alapokon foglalkozott a Földön kívüli élet lehetőségével, az első, aki az öregedés és a halál okának elméletét megalkotta, valamint a statisztikai járványtan egyik úttörője is volt. Foglalkozott a társadalmi viszonyok, illetve a politikai igazságosság kérdéseivel, illetve az emberi elme és lélek létrejöttével és a spiritualizmussal. Wallace hatalmas szellemi öröksége ellenére neve és munkássága viszonylag kevéssé ismert, és főként csak a természetes szelekció általi evolúció felfedezésének egyik lábjegyzetében emlékezünk rá. A jelen előadóülés Wallace születésének 200. évfordulója alkalmából bemutatja a kiváló tudós munkásságát és életútját, és rávilágít arra, hogy személyének milyen hatása van a mai tudományos gondolkodásra és kutatásra.
Az előadóülésen a hazai tudományos élet néhány kiemelkedő szakértője mutat rá a Wallace-i életmű egy-egy érdekes, ellentmondásos vagy éppen inspiráló elemére a mai ismereteink tükrében.
Előadások:
- Lendvai Ádám: Bevezetés: Alfred Wallace szellemi öröksége
- Varga Zoltán Sándor: A Wallacea - életföldrajzi és evolúciós forrópont madár- és lepketávlatból
- Sramkó Gábor: Biogegráfiai és filogeográfiai mintázatok az eurázsiai sztyeppén
- Molnár V. Attila: Wallace és a természetvédelem
- Fülöp Attila: A színezet és az ivari dimorfizmus evolúciója, Darwin és Wallace vitája
- Mirkó Erika: Wallace vs Darwin az emberi elméről és intelligenciáról
- Szathmáry Eörs: A Földön kívüli élet milyensége és esélyei
Előadók
Fülöp Attila
Fülöp Attila viselkedésökológus, ornitológus, a Debreceni Egyetemen működő ELKH-DE Viselkedésökológiai Kutatócsoport, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének (Kolozsvár) kutatója. Fő kutatási területe a társas viselkedés valamennyi aspektusát - beleértve az egyedek közötti interakciókat, a szociális szerveződési mintázatokat, és a csoportok működését - meghatározó tényezők vizsgálata, valamint a szociális környezet egyedekre gyakorolt hatásainak a felderítése.
| Weboldal | Tudóstér | Google Scholar |
Mirkó Erika
Mirkó Erika, etológus, egyetemi adjunktus. Fő érdeklődési és kutatási területe a humánetológia valamint az evolúciós pszichológia, amin belül történelmi és kulturális perspektívákból vizsgálja az emberi viselkedést irányító pszichológiai algoritmusok interakcióját az adott korszakokban uralkodó társadalmi normákkal. Vizsgálja továbbá a személyiségzavarokként számon tartott viselkedésformákat és azt, hogy miként segítették bizonyos személyiségjegyek az egyedek túlélését evolúciós múltunk valamint a különböző történelmi korszakok során, illetve az evolúciós pszichológia egyik új ágát, a kognitív vallástudományt is. Az ezekben a témakörökben tartott speciálkollégiuma évek óta rendkívül népszerű a Debreceni Egyetem hallgatói között.
Molnár V. Attila
Molnár V. Attila botanikus, a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékének professzora. A Magyar Tudományos Akadémia Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottságának elnöke, Nemzeti Kiválóság díjjal kitüntetett kutató. Európai orchideák és más ritka és veszélyeztetett növények (például látonyák) rendszertanával és ökológiájával és természetvédelmével foglalkozik. Tudományos munkáját számos népszerű könyvén keresztül is megismerhette a hazai közönség, amelyet saját természetfotóival illusztrált.
| Honlap | Tudóstér profil | ResearchGate |
Sramkó Gábor
Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékének kutatója, Lendület kutatócsoport vezetője. A kutatócsoport a sztyeppei élőlények eredetét vizsgálja a legmodernebb molekuláris és bioinformatikai módszerek segítségével. Munkájuk további hozadéka a nagy adatbázisokban alulreprezentált pannon élőlények DNS-bankja, amelyet hazai és keleti expedíciók (pl. Kazahsztán, Mongólia) során gyűjtött mintákból alakítanak ki.
| Tudóstér | ResearchGate |
Varga Zoltán Sándor
Varga Zoltán Sándor, A Debreceni Egyetem emeritus professzora, Széchenyi-díjas kutató. Fő kutatásai a biogeográfia és az evolúciókutatás határterületeire irányulnak, jelentős súllyal folytat zootaxonómiai (rovartani) és konzervációbiológiai-populációökológiai és -genetikai vizsgálatokat is. Munkássága hozzájárult az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Park megalapításához, a Szatmár-Beregi és a Zempléni Tájvédelmi Körzet, újabban pedig a NATURA 2000-es, európai jelentőségű védett területek hálózatának kialakításához. A Magyar Tudományos Akadémia Természetvédelmi Bizottságának elnöke volt, valamint tagja több nemzetközi és hazai tudományos testületnek. Négy évtizedes egyetemi (graduális és posztgraduális) oktatómunkájával, új kutatási irányok kezdeményezésével és a zoológia szakmai utánpótlásának nevelésével iskolateremtő munkát végzett.
| Tudóstér | ResearchGate |
Szathmáry Eörs
Szathmáry Eörs, Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológia Intézetének professzora, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont korábbi igazgatója, a Nagy Evolúciós Átmenetek Kutatócsoport vezetője. Számos hazai és nemzetközi díj birtokosa. Elméleti biológiai munkásságát, amelyben az evolúció meghatározó jelentőségű átmeneteivel foglalkozott, több könyvben ismertette, amelyek ezen tudományterület megkerülhetetlen pilléreinek számítanak. A földi élet kialakulásának elméletével foglalkozó terület egyik vezető szaktekintélye.
| Wikipedia | Ecolres | ResearchGate |
Helyszín
Időpont: 2023. február 23. 13:00 - 16:00
Helyszín: DAB-székház (Debrecen, Thomas Mann u. 49.)
Térkép
Esemény hozzáadása a Google Naptáramhoz: 
További információkért a következő email-címre várjuk üzeneteiket: de.evolzool@gmail.com
Az eseményen való részvétel díjtalan - mindenkit szeretettel várunk!
Alfred Russel Wallace
Alfred Russel Wallace (1823. január 8. - 1913. november 7.) brit természettudós, felfedező, biológus és társadalmi aktivista. Leginkább a természetes szelekció elméletének kidolgozásáról ismert. Ezt 1858-ban Charles Darwin elképzelésével együtt publikálta.
Wallace kiterjedt természettudományi kutatásokat végzett. Henry Walter Bates-szel először az Amazonas medencéjébe, majd Malajziába és Indonéziába utazott. Mindkét kalandjáról könyvet írt. Indonéziában tartózkodva megrajzolta a Wallace-vonalat, amely Indonéziát két részre osztja. Az egyik oldalon az ausztráliai állatok vannak, a másik oldalon főként ázsiai eredetű fajok találhatók. Csodálatos könyvet írt a biogeográfiáról, az állatok elterjedéséről.
A nagy kaland
Miután néhány évig bátyjával együtt vasúti földmérőként dolgozott, Wallace élete megváltozott, amikor 1847-ben Leicesterben találkozott Henry Walter Bates-szel.
Az Amazonas
Wallace és Bates megvitatták egy amazóniai expedíció ötletét. A terv az volt, hogy a költségeket úgy fedezik, hogy mintákat küldenek vissza Londonba, ahol egy ügynök jutalékért eladja őket. Továbbá, hogy az utazók "tényeket gyűjtsenek a fajok eredetének megoldásához", ahogy Wallace fogalmazott egy Batesnek írt levelében. A két barát, akik ekkorra már mindketten tapasztalt amatőr entomológusok voltak, Londonban találkoztak, hogy a főgyűjteményekben található dél-amerikai növények és állatok megtekintésével készüljenek fel.
Bates és Wallace 1848 áprilisában indult útnak Liverpoolból, és május végén érkeztek meg Parába (ma Belém). Az első évben a város közelében egy villában telepedtek le, ahol madarakat és rovarokat gyűjtöttek. Ezt követően megállapodtak abban, hogy önállóan gyűjtenek.
Wallace négy éven át folytatta az Amazonas feltérképezését, mintákat gyűjtött és feljegyzéseket készített a népekről; a nyelvekről; a földrajzról; a növény- és állatvilágról. Wallace 1852. július 12-én a Helen nevű brigg fedélzetén Angliába indult. Huszonnyolc nap tengeri út után a hajó rakományában lévő balzsam kigyulladt és a legénység kénytelen volt elhagyni a hajót. Wallace összes, a hajón lévő példánya, gyűjteményének nagy része elveszett. Csak naplójának egy részét és néhány vázlatát tudta megmenteni. Wallace és a legénység tíz napot töltött egy nyitott csónakban, mielőtt a Jordeson nevű brigg felvette őket.
Kelet-India
Wallace 1854 és 1862 között, 31 és 39 éves kora között beutazta Holland Kelet-Indiát (ma Malajzia és Indonézia), hogy eladásra szánt példányokat gyűjtsön és tanulmányozza a természetet. Wallace több, mint 125 000 példányt gyűjtött össze Holland Kelet-Indiában (csak bogarakból több, mint 80 000-et). Ezek közül több mint ezer a tudomány számára új faj volt.
A szigetvilágban egy keskeny tengerszoroson átívelő egyértelmű zoológiai különbségekre vonatkozó megfigyelései vezettek a ma Wallace-vonal néven ismert zoogeográfiai határvonal felállításához. Bali és Lombok a szigetcsoport két szigete volt, amelyek a legszélesebb ponton mindössze 17 mérföldre (28 km) feküdtek egymástól. Nagyjából azonos méretűek; éghajlatuk, talajuk, tengerszint feletti magasságuk és fekvésük azonos volt. Flórájuk és faunájuk mégis nagyon különböző.
"Ezen a szigetcsoporton két különálló, szigorúan körülhatárolt fauna található, amelyek éppúgy különböznek egymástól, mint Afrika és Dél-Amerika faunái... mégsem jelzi semmi sem a térképen, sem a szigetek arcán a határaikat. A határvonal az egymáshoz közelebb eső szigetek között húzódik, mint az azonos csoporthoz tartozó többi sziget között. Úgy vélem, hogy a nyugati rész Ázsia kontinentális részének egy elkülönült része, míg a keleti egy korábbi nyugat-csendes-óceáni kontinens töredékes nyúlványa".
Vajon miért van az, hogy a csatorna Bali felőli oldalán az állatok és növények ázsiai típusúak, míg a Lombok felőli oldalon ausztrál-ázsiai típusúak voltak? Ennek azt kellett jelentenie, hogy a nyugati csoport közös nyugati törzsből, míg a keleti csoport közös keleti törzsből fejlődött ki.
A szigetvilág felfedezése közben finomította az evolúcióról alkotott gondolatait, és megszületett híres felismerése a természetes szelekcióról. 1858-ban elküldte elméletét vázoló cikkét Darwinnak, amely Darwin saját elméletének leírásával együtt még ugyanabban az évben megjelent.
Az ottani tanulmányairól és kalandjairól szóló beszámolót végül 1869-ben A maláj szigetvilág címmel adták ki. Ez lett a 19. század egyik legnépszerűbb természettudományos útikönyve. Charles Darwin és Charles Lyell, valamint mások, például Joseph Conrad regényíró is elismerően nyilatkozott róla, aki "kedvenc éjjeli társainak" nevezte.
Természetes szelekció
Darwinnal ellentétben Wallace utazó természettudósként kezdte pályafutását, és már akkor is hitt az evolúcióban. Mind ő, mind Bates olvasta a Vestiges című, 1844-ben névtelenül kiadott, vitatott népszerű tudományos művet. Ez a könyv a Naprendszer, a Föld és az élőlények evolúciós eredetét hirdette. Olvasta Malthus A népesség elve című művét is, amelyről azt mondja, hogy "húsz évvel később megadta nekem a régóta keresett nyomot a szerves fajok evolúciójának hatékony tényezőjéhez". Ez alatt a létért folytatott küzdelmet értette, ami Wallace-t a természetes szelekcióhoz vezette.
Wallace a kis Ternate-szigeten, az akkori Holland Kelet-Indiában írta meg gondolatait. Maláriában szenvedett. Miközben a bennszülöttek gondoskodtak róla, gondolatai Malthus könyvén jártak.
"Eszembe jutott [Malthus] világos kifejtése a "növekedés pozitív fékezéséről" - betegségek, balesetek, háborúk, éhínség -, amelyek visszafogják a népességet... Ekkor jutott eszembe, hogy ugyanezek az okok, vagy azok megfelelői, folyamatosan hatnak az állatok esetében is... Miért halnak meg egyesek, és miért élnek mások? És a válasz világosan jött, hogy összességében a legjobban felszereltek élnek... Aztán hirtelen bevillant, hogy ez az önműködő folyamat szükségszerűen javítja a fajt...".
Ebből született Darwinnak írt levele, amelyben a természetes szelekció gondolatát fogalmazta meg.
Az emberi evolúcióról vallott nézetei
Wallace 1864-ben publikálta Az emberi fajok eredete és az emberiség ősisége a természetes kiválasztódás elméletéből levezetve című tanulmányát, amelyben az elméletet az emberre alkalmazta. Huxley már korábban közzétette azt a nézetét, hogy az evolúció az emberiségre is ugyanúgy vonatkozik, mint a többi élőlényre.
Wallace úgy vélte, hogy a természetes szelekció nem tud magyarázatot adni a matematikai, művészi vagy zenei zsenialitásra, valamint a metafizikai elmélkedésekre, az észjárásra és a humorra. Végül azt mondta, hogy "a szellem láthatatlan univerzumában" valami legalább háromszor közbelépett a történelemben. Az első az élet teremtése volt szervetlen anyagból. A második a tudatosság bevezetése volt a magasabb rendű állatokban. A harmadik pedig a magasabb szellemi képességek kialakulása volt az emberiségben. Azt is hitte, hogy a világegyetem célja az emberi szellem fejlődése.
Sokan, köztük Huxley, Hooker és maga Darwin is erősen kritizálták ezeket az elképzeléseket. Ahogy egy tudománytörténész rámutatott, Wallace nézetei ezen a területen ellentétben álltak a darwinizmus két fő tantételével. Ezek a következők: az evolúciónak nincs célja, és nem az emberiségre irányul, illetve nem az emberiség áll a középpontjában. A legtöbb életrajzíró úgy véli, hogy az ember evolúciójáról való gondolkodását befolyásolta a spiritualizmus elfogadása, ami ugyanebben az időben történt.
Spiritualizmus
Wallace nem hitt semmilyen kinyilatkoztatott vallásban, de a spiritualizmusban igen. Ez zavarba ejtette az életrajzírókat, akik nehezen tudják elképzelni, hogy egy ilyen ember miért hisz a szellemekben. Életének korai szakaszában kísérletezett a hipnózissal, amit aztán kétségbe vontak és kritizáltak. Leicesterben néhány tanítványát használta alanyként, jelentős sikerrel. Nyilvánvalóan ez győzte meg arról, hogy ne utasítsa el azokat az elképzeléseket, amelyekben kételkedtek. Még akkor sem volt hajlandó elhinni, amikor Huxley elmondta neki, hogy egyik kedvenc médiuma bizonyítottan csaló. Inkább a saját tapasztalataiból származó bizonyítékokat részesítette előnyben.
Az, hogy Wallace nyilvánosan támogatta a spiritualizmust, és a spiritiszta médiumokat védte a csalás vádjával szemben, ártott tudományos hírnevének. Ez megterhelte kapcsolatait olyan barátokkal, mint Bates, Huxley és Darwin, akik úgy érezték, hogy túlságosan hiszékeny. Mások nyíltan ellenségessé váltak Wallace-szal szemben a kérdés miatt. Wallace-t és más tudósokat, akik a spiritizmust védték, a sajtó által sok kritika érte, a The Lancet, a vezető angol orvosi folyóirat különösen keményen fogalmazott. A vita egész pályafutása hátralévő részében befolyásolta a közvélemény Wallace-ról alkotott képét, bár más tekintetben mindig is tisztelték.
Egyéb érdekeltségek
Wallace-nak sokféle érdeklődési köre volt, és mindegyikről írt könyveket. Írt az oltások ellen, a frenológia, a spiritualizmus, a földek államosítása ellen, a Hold csatornázása ellen, valamint a társadalmi változások és az emberiség haladása és javulása mellett. Radikális volt a politikában, a gazdaságban és a társadalmi reformokban. Kedves és becsületes ember volt, de kemény ellenfél tudott lenni, ha úgy gondolta, hogy valami igazságtalan dolog történik.
Néhány könyvének a neve is szenzációs volt, mint például:
Rossz idők: esszé a kereskedelem visszaeséséről, a hatalmas külföldi kölcsönökben, a túlzott háborús kiadásokban, a spekuláció és a milliomosok számának növekedésében, valamint a vidéki területek elnéptelenedésében keresve annak forrásait; orvoslási javaslatokkal. Függelékkel a háztulajdon államosításáról. Macmillan, London. 1885.
Földállamosítás: szükségessége és céljai. A földesúri és bérlői rendszer és a birtokbirtoklás rendszerének összehasonlítása a nép jólétére gyakorolt hatásuk tekintetében. Swan Sonnenschein, London 1892.
Az oltás tévhit: büntetőjogi végrehajtása bűncselekmény. Ez az esszé a Parlament befolyásolása és az igazságtalan, kegyetlen és ártalmas oltási törvények mielőbbi eltörlése érdekében íródott. E célból szükséges volt világosan beszélni a Királyi Bizottság által tanúsított tudatlanságról és hozzá nem értésről, aminek bizonyítékait a zárójelentésükből és az általuk összegyűjtött és kinyomtatott bizonyítékokból adom. (Előszó). Újranyomtatva A csodálatos század XVIII. fejezetéből különállóan. Swan Sonnenschein, London 1898.
Könyvek
Wallace körülbelül 22 könyvet írt. Legnagyobb művei közé tartoznak:
1853 Utazások az Amazonason és a Rio Negrón
1858 A fajtáknak az eredeti típustól való korlátlan eltérésre való hajlamáról (ez a híres tanulmány a természetes szelekcióról).
1869 A maláj szigetvilág.
1870 Hozzájárulások a természetes szelekció elméletéhez.
1876 Az állatok földrajzi elterjedése
1878 Trópusi természet és más esszék
1880 Island Life
1889 Darwinizmus
Az alegsaonline.com oldal nyomán
| Wikipédia | Encyclopedia Britannica | The Alfred Russel Wallace Website |