Hírek - Növénytani Tanszék

15 már
Kedvcsináló a gyógyszerész pályához
Véget ért a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának első Természettudományos Versenye, amelynek keretében a természettudományokban jól teljesítő középiskolások mérték össze tudásukat.
11 már
A márciusi ifjak hagyatéka
Március 15-e mindannyiunké, a nemzedékek közös ünnepe – hangsúlyozta Csernoch László rektorhelyettes a Debreceni Egyetem 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésén. A rendezvényen az intézmény csaknem száz dolgozója vehetett át elismerést.
11 már
Digitális kihívások az egészségtudományban
Nemzetközi együttműködésen alapuló, az egészségtudományokhoz kapcsolódó innovatív tananyag- és oktatásfejlesztést segítő programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A cél, hogy olyan módszertanokat dolgozzanak ki, melyek révén a kar és együttműködő partnerei megfelelhetnek a digitális oktatás kihívásainak.
09 már
Sikeres NK-szereplés az idei TDK-án
A Népegészségügyi Kar harminchat hallgatója mutatta be tudományos munkáját, kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem (DE) Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK). Közülük nyolcan díjat nyertek, a kiválasztott fiatal kutatók az országos versenyen vehetnek majd részt.
08 már
Számtalan növényfajt terjeszthetnek a virágföldek
A dísznövények és a hozzájuk kapcsolódó termesztőközegek globális kereskedelme alkalmas lehet növényi magvak nagy mennyiségben történő terjesztésére – állapították meg a Debreceni Egyetem kutatói. A kutatás eredményeit a nemzetközi Science of the Total Environment folyóiratban publikálták.
07 már
Bőrgyógyászok és allergológusok fóruma 
A COVID-19 bőrgyógyászati vonatkozásai, illetve az asztma, a szénanátha, az ételallergia és az atópiás bőrgyulladás volt a fő témája a szombaton zárult Regionális Bőrgyógyászati és Allergológiai Fórumnak.  A kétnapos online rendezvény egyik szervezője a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Tanszéke volt.
01 már
Itt az új Egyetemi Élet
A Debreceni Egyetem lapjának új számában szó esik arról például, hogy mennyire fontosnak tartja az intézmény az Educatio kiállítást, fotókkal gazdagon illusztrált cikkben mutatják be a Botanikus Kertet, és méltatják az ismét Magyar Kupa győztes DEAC jégkorongcsapatát.
01 már
Képviselőválasztás az MTA-n
A Debreceni Egyetem 19 oktatója vehet részt a következő három évben nem akadémikus tagként a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének közgyűlésein. Az új, nem akadémikus képviselők március 1-től látják el feladataikat.
25 feb
Életminőséget javító tudomány
Három szekcióban huszonnégy előadást mutattak be a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (EK), valamint több partnerintézmény hallgatói, diákjai a Tudományos Diákköri Konferencián. Az eseményen rangsorolták a legjobb tudományos munkákat, amik képviselhetik majd a kart az országos megmérettetésen.
25 feb
Kitüntetett egyetemi oktatók
Megtartotta hagyományos közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Akadémiai Bizottsága (DAB). A szerdai rendezvényen beszámoló hangzott el a testület előző évben végzett munkájáról, és átadták a DAB elismeréseit is.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.