Hírek - Növénytani Tanszék

30 jún
Új akadémiai doktorok a DE-n
Nyolcvanan, köztük a Debreceni Egyetem (DE) 14 kutatója nyerte el 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora címet. A kiemelkedő tudományos munkásságukat doktori műben összegző és sikeresen megvédő kutatók kedden vehették át a rangos cím megszerzését igazoló oklevelet az MTA Székház Dísztermében rendezett ünnepségen.
29 jún
Hogyan „tanulnak” a gépek?
A gépi tanulást irányító algoritmusok mechatronikai, gépészeti és járműmérnöki területen történő alkalmazásáról tartott előadásokat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán Botzheim János, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék vezetője.
28 jún
Összefogás a jövő mérnökeiért
Az MTMI, azaz a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai szakok népszerűsítése, és a képzésekre jelentkezők számának növelése volt a célja a Debreceni Egyetem most záruló projektjének. A 2017-ben indult programban nagy hangsúlyt kaptak a középiskolások pályaválasztását segítő rendezvények, a szakkörök, nyílt napok, és több online tananyagot is kidolgoztak. A mintegy 800 millió forintos projektben az egyetem három kara vett részt.
24 jún
Bolyai-ösztöndíjasok a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem tíz fiatal kutatója is elnyerte idén a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. A pályázat eredményeit péntek tette közzé honlapján a MTA.
22 jún
A hónap publikációja a TTK kémikusaitól
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Kémiai Tanszék Környezeti Kolloidok kutatócsoportjának cikkét választotta májusban a hónap publikácójának a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Osztálya. A szén aerogélek és a víz kölcsönhatásáról szóló kutatás eredménye a Carbon tudományos folyóiratban jelent meg.
22 jún
Gázmolekula forradalmasíthatja a rákkutatást
Az onkológiát alapjaiban befolyásoló kutatómunkáról, a cisztein aminosav komponensek szerepéről számolt be a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában Nagy Péter professzor, a Debreceni Egyetem Tudományos Társadalmi Tanácsadó Testületének elnöke. A kutatás középpontjában a záptojás szagáért felelős kénhidrogén gázmolekula áll, melynek sokáig csak toxikus hatásait rögzítették a tudósok.
16 jún
A jövő járműalkotói versenyeztek
Debrecenben üléseztek a visegrádi országok vezérkari főnökei. Az eseményhez kapcsolódóan az innovációt támogató, az autonóm járművek fejlesztését segítő versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Innovációs Központjában, ahol a V4-országokból érkezett szakemberek tapasztalatokat cserélhettek, és kijelölték a jövőbeni együttműködési irányokat.
16 jún
ÚNKP – lehetőség fiatal kutatóknak
A Debreceni Egyetem csaknem 200 fiatal kutatója adott számot az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében született tudományos eredményeiről az intézmény Tudományos Igazgatóságának június 13-i online konferenciáján.
15 jún
Kezdődnek a diplomaosztók!
Hétvégén megkezdődnek a nyári diplomaosztó ünnepségek a Debreceni Egyetemen, csaknem négyezer végzős veheti át oklevelét a következő hetekben. Elsőként, június 17-én, pénteken 10 és 13 órai kezdettel a Gazdaságtudományi Kar végzett hallgatói veszik át oklevelüket a Főépület Díszudvarán.
08 jún
Nyíltan a tudományról
A Debreceni Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Nyílt Tudományos Állásfoglaláshoz (Open Science). Az erről szóló oklevelet szerdán vehette át Szabó Istvántól, az NKFIH elnökhelyettesétől Szilvássy Zoltán rektor.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.